Jack Johnsont a mai napig a legnagyobb nehézsúlyú ökölvívók között tartják számon, akit még Muhammad Ali is a legjobbnak tartott. Johnson beírta magát a boksztörténelem nagy könyvébe az első színes bőrű nehézsúlyú világbajnokként. Boksz teljesítménye mellett filmbe illő extravagáns és kalandos élettörténete sem mindennapi.
John Arthur Johnson vagy, ahogy mindenki ismeri Jack Johnson 1878. március 31-én született Galvestonban (Texas állam), egykori rabszolgák gyermekekként. Jackson már fiatalon dokkmunkásként kezdett el dolgozni és a bunyóba is ekkor kóstolt bele. Először kisebb meccseken vett részt, ahol főleg a dokkmunkások bunyóztak egymással, majd 1897-ben „profinak” állt. Ami ekkor még Texas államban illegális volt, ezért 1901-ben le is tartóztatták, amikor Joe Choynski ellen bunyózott. Sok időt ugyan nem töltött börtönben (vádemelés nélkül elengedték őket), de ez az időszak meghatározó volt későbbi karrierje szempontjából. Ugyanis egy cellába került Choynskival, akivel szinte naponta kellett egymás ellen bunyózniuk, mert az őrök pénzért mutogatták a két bunyóst. Ez idő alatt nagyon sokat tanult Choynskitól és barátokká is váltak.
1903. februárjában Denver Ed Martin legyőzésével megszerezte a „színes bőrű nehézsúlyú világbajnoki címet”, amit több alkalommal is sikeresen megvédett. Már ekkoriban óriási hírnevet szerzett magának és a legjobb nehézsúlyú bunyósnak tartották, de az igazi világbajnoki cím közelébe csak évekkel később került. Johnson már 1902-ben kihívta az akkori nehézsúlyú világbajnokot Jim Jeffries-t. Aki nem akart kiállni vele, ahogy akkoriban még sokan mások sem. Akkor még nem volt szokás, hogy fehérek feketék ellen bunyózzanak, volt rá példa, de nem túl sok.
Az igazi világbajnoki címért végül 1908-ban küzdhetett meg, egész pontosan 111 évvel ezelőtt ezen a napon, december 26-án Ausztráliában. Jim Jeffries időközben visszavonult és a kanadai Tommy Burns volt az aktuális világbajnok, aki nem volt „finnyás” és kiállt színes bőrű ellenfelekkel is. A 20 menetesre kiírt mérkőzés végül 14 meneten át tartott, mert a helyi rendőrök félbeszakították a mérkőzést. Johnson gyakorlatilag péppé verte Burns-t. Ezzel Jack Johnson lett a királykategória első színes bőrű világbajnoka és ezt a címét egészen 1915-ig meg is őrizte.
Ezután sorra verte az ellenfeleit, hiába próbálta meg több fehér bunyós is visszaszerezni a világbajnoki címet nem jártak sikerrel. Még Jim Jeffries-t, a már emlegetett világbajnokot is visszahívták, hogy szerezze vissza a világbajnoki címet. A meccsre 1910. július 4-én került sor a nevadai Renoban 22 000 néző előtt. Ez óriási szám volt már akkor is, ennyien akarták látni, hogy Jeffries végre elkalapálja Johnson-t és újra egy fehér bunyósé lesz a világbajnoki cím. Azonban Jeffries sem járt sikerrel, a 45 (!) menetesre kiírt mérkőzésen végül a 15. menetben győzött TKO-val Johnson, aki ezért a meccsért 100 000 dollár körüli összeget zsebelt be. A mérkőzést követően óriási balhék törtek ki Amerika-szerte, a feketék óriási sikerként értékelték Johnson győzelmét és hatalmas ünneplésbe kezdtek, ami sok helyen zavargásokba csapott át.
Már a világbajnoki cím megszerzése után elkezdődött az igazi playboy élet Johnson számára, de a Jeffries elleni győzelem és a rengeteg pénz, amit kapott érte rátett még egy lapáttal. Az amúgy sem szolid életstílusát tovább fokozta. Úton-útfélen fitogtatta erejét, járta az éjszakákat, night clubbot nyitott és falta a nőket, legfőképp a fehér nőket, ami miatt később bajba is került. Igazi „celebként” élt, nem érdekelték a szabályok, a faji megkülönböztetés, imádott száguldozni a sportkocsijával és szórni a pénzt. Két évig nem is bunyózott, csak bulizott.
Az ellenségei száma pedig egyre nőtt és alig várták, hogy valahogy eltakarítsák az útból, ami majdnem sikerült is. Egy mondvacsinált indokkal vádat emeltek ellene, mert a fehér barátnőjével egy másik államba vonatoztak, ami a Mann törvény szerint tilos volt. Hiába vette feleségül később a hölgyet Johnson, akkor is azt állították, hogy erkölcstelen céllal utaztatott egy fehér nőt. Ezért pedig egy évi börtönbüntetésre ítélték a bajnokot, aki inkább Európába menekült, minthogy leülje büntetését. Száműzetése során háromszor is megvédte világbajnoki címét. Majd 1915-ben Kubában veszítette el, amikor Jess Willard-tól KO-s vereséget szenvedett a 26. menetben. Ezután még volt pár meccse Spanyolországban és Mexikóban, de 1920-ban visszatért az USA-ba, ahol letöltötte a korábban kiszabott büntetését.
1938-ban lépett hivatalos meccsen utoljára szorítóba, utána még egy-két bemutató meccset elvállalt. A rekordját illetően több adatot is találtam, ami a legtöbb forrásban szerepelt az 73 győzelem (40 KO), 13 vereség, 10 döntetlen. 1946. június 10-én halt meg autóbalesetben. Érdekesség, hogy bár többször is kérvényezte a családja és több híresség is a rehabilitálását, erre csak tavaly került sor. Donald Trump tavaly májusban rehabilitálta a bokszlegendát Sylvester Stallone közbenjárására.
Komment