1975. október 1. „A Manilai Thriller”: Muhammad Ali – Joe Frazier harmadik csatája

Fotó: Muhammad Ali – Joe Frazier – PuzzlePix Fotóügynökség

A két nehézsúlyú legenda Muhammad Ali és Joe Frazier összesen három alkalommal találkoztak a szorítóban. A három meccsből kettőt Ali nyert, egyet pedig Frazier. Mindhárom összecsapásuk a boksztörténelem jelentős epizódjai voltak. Az első meccsükre 1971. március 8-án került sor, ahol Frazier a WBA és a WBC nehézsúlyú világbajnokaként, címvédőként lépett szorítóba. A mérkőzést Frazier nyerte egyhangú pontozással, sőt egyszer még padlóra is küldte Ali-t. Az Évszázad mérkőzéseként szokták emlegetni. A visszavágóra majdnem három évet kellett várni. A meccs előtt pár nappal már volt egy kisebb összetűzés közöttük, egy televíziós műsorban kaptak össze, ami birkózásba torkollott és úgy kellett őket szétválasztani. A visszavágót Super Fight II. néven harangozták be és 1974. január 28-án került rá sor New York-ban, a Madison Square Garden-ben. A visszavágót már Ali nyerte egyhangú pontozással, így 1 – 1-re állt egymás ellen a két legenda.

1975. október 1-jén került sor a harmadik csatára kettejük között, még hozzá a Fülöp-szigeteken. A harmadik összecsapás a „Manilai thriller” elnevezést kapta, ahol szinte kivégezték egymást. Ali ezúttal világbajnoki címvédőként lépett szorítóba, ő volt a WBC és a WBA bajnoka. Ráadásul nagyjából egy évvel korábban George Foreman kiütésével lett világbajnok.

A trilógia befejező meccsére úgy került sor, hogy Frazier szó szerint gyűlölte ellenfelét, amiért Ali meg is dolgozott. Már az első két meccsnél is volt közöttük feszültség és szóbeli adok-kapok, de még ezt is tudta fokozni Ali. A Fülöp-szigeteki meccsre egy versikével is készült a bajnok, amiben gyakorlatilag egy gorillához hasonlította Frazier-t. Frazier nem vette fel a kesztyűt a szóbeli csatározáshoz, inkább annál elszántabban készült a meccsre, be sem ment a fővárosba, a közeli hegyekben készült. Míg Ali egyes vélemények szerint kicsit könnyelműen vette a felkészülést, biztos volt a győzelmében, ráadásul egy gyors, idő előtti győzelemben.

Fotó: Muhammad Ali – PuzzlePix Fotóügynökség

Több nehezítő körülmény is volt a meccs kapcsán, egyrészt az időeltolódás miatt délelőtt kezdődött a meccs. Ráadásul iszonyatos hőség volt, megfejelve az óriási páratartalommal és egy zsúfolásig megtelt alumíniumcsarnokba léptek szorítóba. Ennek ellenére óriási csatát vívtak egymás ellen, rengeteg ütést indítottak 14 meneten keresztül. Végül Frazier edzője a 14. menet utáni szünetben feladta a küzdelmet, így Ali kezét emelték a magasba. A heroikus küzdelmet jól mutatja, hogy még a győztes Ali is csak segítséggel tudott kivánszorogni a ringből és mindkét bunyóst hetekig kórházban ápolták a meccs után.

Komment