A spanyolverő Lakotár Hanna aranyérmes a Boxam női tornán

Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Tizenkilenc döntőre került sor a Boxam női tornán, amelyeken négy ökölvívónk is érdekelt volt az utolsó versenynapon. A magyar válogatott Lakotár Hanna révén egy aranyéremmel zárta a versenyt, míg Nagy Angéla, Brunner Boglárka és Juhász Adrienn egyaránt ezüsttel térhet haza. Beri Krisztina, Oláh Eszter, Nagy Tímea és Szatmári Petra révén további négy bronzéremmel zárt a magyar küldöttség.

Valencia régió Castellon de la Plana városa első alkalommal rendezi meg a Boxam tornát, amely a felnőttek részére felkészülés a novemberi indiai női világbajnokságra. Lakotár Hanna az ifjúságiak között folytatta menetelését, míg Nagy Angéla és Brunner Boglárka a felnőttek versenyében győzött az elődöntőkben.

A 19 éves debreceni Nagy Angéla magabiztosan győzte le a spanyol Maria Del Carmen Maduenót az elődöntőben, míg a fináléban döntőben a Puerto Ricó-i Ashley Ann Lozada ellen húzott kesztyűt. Oláh Eszter vereséget szenvedett a Puerto Ricó-i Stephanie Pineiro elleni elődöntőben, és Nagy Angéla próbálta meg javítani a mérlegünket a közép-amerikaiakkal szemben. A nyolc évvel idősebb Lozada idén a Közép-amerikai és Karibi Játékokat nyerte meg két hónapja, és rutinja még túl soknak bizonyult a felnőtt magyar csapat újoncának.

A Boxam tornán szereplő magyar válogatott legfiatalabb tagja a kétszeres junior Eb-bronzérmes kőszegi Lakotár Hanna, akinek Kovács Mária szövetségi kapitány ezúttal az 54 kilósók között adott szerepet. A 17 éves tehetség a spanyol Naiara Leon Haro után a hazaiak legjobb ifi versenyzőjőjét Miranda Reveront is elbúcsúztatta. Az aranyéremért egy harmadik spanyollal, az orosz Marija Medet legyőző Tania Medina Ramos ellen lépett ringbe. A spanyol bokszoló agresszívan kezdett, de Hanna szépen lelassította, majd remek ütemérzékkel kipontozta a hazaiak kedvencét aranyéremmel zárva a versenyt.

A nemzetközi ökölvívásban még teljesen új szereplő, de a kiváló kick-boxos múlttal rendelkező Brunner Boglárka bizonyította, hoga a jövőben lehet rá számítani. Brunner Boglárka a sokkal rutinosabb orosz Ljubov Juszupova ellen győzött az elődöntőben szombaton, a fináléban az amerikai Krystal Graham-Dixon ellen is taktikus bokszot mutatott be. Az amerikai rögtön egy nagy rohammal kezdett, de ez nem ingatta meg Boglárkát, és a saját ritmusára prübálta kényszeríteni sokkal rutinosabb riválisát. A spanyol mérkőzésvezető fejelésért intette a magyar ökölvívót a második menetben, és az amerikai győzelem ellenére csak dicséret illeti Boglárkát.

Az idei U22-es Európa-bajnokra Juhász Adriennre szintén amerikai ellenfél várt a Boxam torna nehézsúlyú (+81kg) döntőjében, a Pánamerika-bajnok Danielle Perkins a világ egyik legjobbjának számít a legnagyobbak között, és az indiai női világbajnokság esélyese. A tizenkilenc éves magyar versenyző bátran versenyzett, néhányszor el is találta amerikai ellenfelét, de meg kellett hajolnia a nagyobb rutin előtt.

A magyar válogatott további négy tagja bronzérmet szerzett a Boxam női tornán: Beri Krisztina (51kg), Oláh Eszter (64kg), Nagy Tímea (75kg) és Szatmári Petra (75kg). A tízfős magyar csapatból így csupán Szűcs Szabina (54kg), és Mezővári Kinga (60kg) maradt érem nélkül Spanyolországban, ahol a válogatott fejlődő teljesítményt mutatott.

Mai eredmények:

Ifjúsági 54kg, döntő: Lakotár Hanna – Tania Medina Ramos (spanyol) 5-0

Elit 57kg, döntő: Ashley Ann Lozada (Puerto Ricó-i) – Nagy Angéla 5-0

Elit 81kg, döntő: Krystal Graham-Dixon (amerikai) – Brunner Boglárka 5-0

Elit +81kg, döntő: Danielle Perkins (amerikai) – Juhász Andrienn – Perkins döntő fölénnyel nyert a harmadik menetben.

 

Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Komment