Április 21. New York: Davis és Charlo kiütéssel győzött, Bronernek csak egy döntetlen sikerült

Döntetlenre végződött az Adrien Broner (33-3-1; 24 KO) – Jessie Vargas (28-2-1; 10 KO) váltósúlyú mérkőzés szombat este New Yorkban. A Barclays Centerben tartott gála főmérkőzése volt kettejük összecsapása. Mindössze egy bíró látta jobbnak Bronert (115-113), a másik kettő szerint egyértelműen kiegyenlített volt a mérkőzés (114-114, 114-114). Vargas elfogadta az eredményt, elmondta, hogy bár úgy érezte ő volt a jobb, de a pontozóbírák dolga, hogy ezt megítéljék és elfogadja a döntésüket. Broner már ennél hevesebben nyilatkozott, ő biztos a győzelmében. Bár Broner-en meglátszott az edző váltás és a fejlődés a Mikey Garcia elleni vereség óta, de még kevés volt a győzelemhez. A nézők szempontjából a kiegyenlített és látványos küzdelem nagyon jó volt. Vargas sokkal több ütést eresztett el, viszont Broner pontosabb volt. A mérkőzés első felében inkább Vargas dominált, a második felében Broner volt a jobb, aki máris egy visszavágóról beszélt, hogy szívesen kiállna Vargas ellen újból, de legközelebb az ő városában.

Ugyanezen a gálán lépett ringbe a nagypehelysúlyú Gervonta Davis (20-0; 19 KO). A továbbra is veretlen mérleggel rendelkező Davis a harmadik menetben TKO-val verte meg az argentin Jesus Cuellar-t (28-3; 21 KO) és megszerezte a WBA nagypehelysúlyú Super övét. Davis esélyt sem adott argentin ellenfelének, Cuellar háromszor is padlóra került, mielőtt a mérkőzésvezető beszüntette a mérkőzést. Davis és promótere, Floyd Mayweather Jr. célja, hogy Lomachenko legyen a következő ellenfél.

A középsúlyú Jermall Charlo (27-0; 21 KO) sem töltött túl sok időt a ringben tegnap este, már a második menetben kiütötte Hugo Centeno Jr-t (26-2; 14 KO). Hatalmas volt a tudásbeli különbség a két bunyós között, ez már a mérkőzés elején kiderült. Nem jelentett túl nagy kihívást Charlo-nak ez a mérkőzés. Centeno csak egy kötelező lépcsőfok volt ahhoz, hogy Charlo közelebb kerüljön Golovkin-hoz. Charlo győzelmével megszerezte a WBC interim középsúlyú övét és ő Golovkin kötelező kihívója a WBC-nél.

Petrányi Zoltán két bunyósa is ringbe lépett tegnap New Yorkban, a Kings Theatre-ben. Károly Csaba Dominik (2-1-1; 1 KO) egy hat menetre kiírt nagyváltósúlyú mérkőzésen lépett ringbe az amerikai Justin Biggs (4-0; 4 KO) ellen. Sajnos a mérkőzést a negyedik menet után TKO-val félbe szakították. Petrányi elmondta, hogy az indoklás szerint a magyar bunyós túl sok ütést kapott és ezért őt hozták ki vesztesként, majd ráadásképp Csaba még egy 60 napos orvosi eltiltást is kapott a meccset követően. Petrányi szerint mindkét döntés indokolatlan volt és igazságtalan. Görbics Gábor (24-11; 14 KO) is ringbe lépett, az ő ellenfele egy nagyon kemény üzbég bunyós, Shakhram Giyasov (2-0; 1 KO) volt. Gábor szépen helytállt, az üzbég nagyon meg akarta verni, de végül csak pontozással tudott jobb lenni a magyar bunyósnál.

Komment