Bertók Róbert, korábbi kétszeres kick-box világbajnok és magyar bajnok ökölvívó tollából származnak az alább olvasható sorok. Róbert egy korábbi cikkre reagálva, mint a Szellő Team vezetője érezte úgy, hogy nyilvánosan is felvállalja az amatőr vs profi témáról alkotott véleményét.
Egyre inkább kezd elmérgesedni a helyzet a profi és amatőr ökölvívás között, és ennek folyományaként, egyre több személy is érintetté válik így, vagy úgy. Napról napra cikkek jelennek meg az amatőrök, és profik közötti elmérgesedett kapcsolatról, a vezetők közötti feszültségről. Kedden este éppen egy újabb írást olvastam (http://sportmindig.hu/amator_vs_profi), és sok idő után úgy gondoltam, hogy hozzá szólok a témához. Talán nem kellene, de olyan sokszor merül fel a Szellő Team „érintettség nélküli érintettsége”, hogy nehéz nem reagálni rá. Nem könnyű „kívülről” nézni a tényeket, hiszen érintett vagyok/voltam mind az amatőr, mind a profi oldalon, valamint jóban vagyok mind az amatőr, mind a profi vezetőkkel. Nem igazságot akarok tenni (jelen esetben nem is lehet), csak egy-két, – véleményem szerint hibásan – indulatból írt, de „tényként” közölt adatot szeretnék helyretenni, persze a saját szemszögemből/szemszögünkből kitekintve, és mindezt ez esetben csak egy témára vonatkoztatva.
Néhány, a cikk általi témára kronológiai sorrendben reagálva..
Nincs amatőr tudás, és profi tudás, illetve van, de nem egymással merőlegesen, sokkal inkább párhuzamosan.., normál esetben. Az amatőr tudás valóban nem jelent kisebb tudást, mint a profi tudás. A profikkal végzett munka egyszerűen csak más, véleményem szerint leginkább pszichológiai, taktikai szempontból, letisztultabban, „célirányosabban” végezve. Talán kisebb tudású volt, pl. Alcides Sagarra, Andrej Cservonyenko, vagy Kurt Rosentitt, mint például Ignacio Beristain, Freddie Roach , Fritz Sdunek, vagy éppen Emanuel Steward? Nem hinném.. Az említett mesterek inkább, csak mást-mást képviseltek, mégpedig a legmagasabb szinten. Hogy melyik cím (pl: olimpiai bajnoki vs profi világbajnoki), mennyire értékes, végképpen személyfüggő. Minden ökölvívó álma a ringben valósul meg. Senki nem döntheti el kívülről, hogy az adott bokszolónak melyik győzelme hozza meg, a legnagyobb örömöt. Alit felhozva példaként nem megkérdőjelezhető Ali érzése, de az sem, hogy a biztos, és átlagon felüli megélhetést melyik címei/eredményei hozták meg számára. Vajon mennyi magyar kissrác kezdte volna el a bunyót az olimpiai bajnok Ali miatt? Vélhetően körülbelül annyi, mint amennyi később az ökölvívást választotta, pl. Félix Savón miatt.
„Az amatőrben feljutni a csúcsra, lényegesen nehezebb feladat, mint a profik között hasonlót elérni.” Ez egy általánosítás, és egyértelműen nem jelenthető ki. Sok-sok példa van pro és kontra, és számtalan feltételezhetően. Ellenpéldaként hozhatnám fel, hogy az olimpián, amatőr vb-n, stb. talán csak egy-két „sztár” favorit van /persze ez sem minden esetben igaz!/, de a profiban sokszor egymás után csatlakoznak be a volt olimpiai bajnokok, és amatőr sztárok. Példaként (az imént említett) Ali mellett könnyebb volt talán nehézsúlyú profi világbajnoknak lenni a szintén olimpiai bajnok George Foreman, és a hihetetlen erejű Joe Fraizer, Ken Norton, Larry Holmes, stb. oldalán, mint olimpiai bajnoknak lenni? Nem hinném. Vagy könnyebb most a cirkálósúlyú 8-as torna résztvevői (pl. Oleksand Usyk /olimpiai bajnok/, Mairis Brideis, Junier Dorticos, Murat Gassiev, stb.) közül elsőként kikerülni, mint olimpiai bajnoknak lenni? Szintén nem hinném.. Egyszerűen más. Szintén nem elvetendő tény, hogy az amatőr versenyeken a vereség, semmilyen komoly hatással nincs a versenyző világ ranglistahelyezésre. Jó példaként Kótai Mihály akkori válogatott csapattársam a 2000-es Tamperei EB meccsét hoznám fel. Misi aránylag simán verte az akkor amatőr orosz „sztárt”, az Európa és, világbajnok, olimpiai bajnok, Oleg Szaitovot! Szaitov akkor ezzel maximum lelki hátrányt szerzett. A ranglistán maradt, és „lelki hátránya” ellenére még abban az évben simán nyert még egy olimpiai aranyat, és pár évvel később még egy EB aranyat is. A profik között (a menedzsmenttől, és tévétársaságoktól is függően) talán örökre leírták volna.
Szintén említésre került, hogy a profiknak kevesebb meccsen kell helyt állnia egy évben. Ez tény. Azt viszont a profik hátrányára felhozni, hogy nekik több menetben nagyobb a lehetőségük, hogy beosszák az erejüket, nos, ez … Ahogy Papp Lacibácsi mondta egykor, amikor már komoly tapasztalattal bírt a profi bokszban is (elnézést kérek, ha nem pontosan idézek). „Egykor nem tudtam elképzelni, hogy lehet kibírni 15 menetet egy boksz meccsen. Most nem tudom elképzelni, hogy lehetett elfáradni egy 3 menetes mérkőzésen.” Ehhez nem kell kiegészítést írnom…
Szintén előnyként/hátrányként említik, hogy a profik készülhetnek az ellenfelekből. Régóta úgy gondolom (nem is értem, miért nem így van), hogy a megfelelő szakember/szakemberek feladatai közé tartozhatna, hogy minden potenciális ellenfél jelöltből (mindenkiből, akik potenciális „veszélyt” jelenthetnek az adott súlyban) ugyan úgy felkészülhetnének, mint a profi stábok-edzők. Lehetetlen? Nem. Dolgozni kell vele? Igen. Sorsdöntő meccsek dőlhetnek el ezen? Igen.
Abban teljesen egyetértek, hogy sem az amatőr, sem a profi boksz nem több, vagy különb a másiknál. Mind a kettőnél a csúcsra éréshez mindennek egyben kell lennie. Egy élet munkájának, genetikának, háttérnek, és szerintem még a szerencsének is.
A volt vezetéssel kapcsolatosan a „profik harca az amatőrök ellen” –ként lett aposztrofálva. Nem áll szándékomban (és pont ez a lényeg) senkit védeni, de most azt állítani, hogy az akkori amatőr edzők, és az akkor háttérben lévő vezetők „szenvedő alanyai” lettek volna ennek a törekvésnek, azért finoman szólva is túlzás. „Nem kizárt”, hogy amikor eljött az ideje, akkor olyan emberek is ágáltak Csötönyi Sándor leváltása mellett, akik előtte 1-2 nappal még a szemében istenítették őt. Nem titok, hogy Kovács István, és Rácz Félix voltak azok, akik akkor kérdőjelezték meg az akkori elnök úr munkáját, és az amatőr ökölvívás eredményességét, amikor neki még látszólag csak támogatói voltak a háttérben. Az sem kérdés, hogy ők jelen pillanatban sem töltenek be semmilyen pozíciót sem a szövetségben.
A cikk egy része már konkrétan a Szellő Team-re vonatkozik, így ahhoz szintén szeretnék hozzászólni. A Szellő vs Grachev mérkőzésre épülő kampány a szervező menedzsment részéről érthető, és érthető az is, hogy Erdei Zsolt számára negatív érzelmi töltéssel bír (mivel Imre és Én is jóban vagyunk Erdei Zsolttal, ez ránk is terhet ró). Biztosan így volt ez annak idején a Kovács „Vipera” Attila vs Steve Conway (Kótai Mihály legyőzője), vagy Nagy János vs Pablo Cachón /Revans/ mérkőzés idején Kovács Istvánnal is, főképp, hogy Kokó a mérkőzésen az ellenőri teendőket is ellátta. Persze a Madár esete annyiban más, hogy (ő bár egy nehéz meccsen, de) szerintem is egyértelműen győzött.
Mint a Szellő team vezetője, kénytelen vagyok megemlíteni, hogy már most arról írni, hogy az akkori Grachev mennyivel jobb állapotban volt, szintén nem más, mint kampány (szükségtelenül), és megkérdőjelezhetetlenül feltételezés, amellyel előzetesen is kicsinyítenék már is, a későbbi remélt győzelem értékét (Régi jó szokás szerint. . Annak idején hasonlóan bánt a sajtó pont Kokóval, és Madárral is). Főképp, mert Grachev, azóta több nagy névvel bokszolt, tapasztalatokat gyűjtött (előtte kick-bokszos volt), súlycsoportot váltott, és az elmúlt három mérkőzését meg is nyerte. Köszönjük a jó szavakat, és a szurkolást, de ha valóban segíteni szeretnék Imre felkészülését, és sikerességét, akkor mindenkit arra kérek, hogy mind őt, mind a Szellő Team-et hagyják ki ezekből a csatározásokból, legalább a mérkőzésig. Persze mivel profi sportról van szó, ha kell, akkor tudomásul vesszük, hogy nem maradhatunk ki belőle.
Szintén példaként említik, hogy a profik az amatőrök munkájából élnek. Valóban általános (számtalan ellenpéldával), hogy egy „révbe ért” amatőr átmegy profinak. Ez a legnagyobb boksz hatalmaknál (Amerika, Anglia, sőt most már a volt Szovjet tagállamokból is) abszolút így van, és ez teljesen rendben is van szerintem. Főképpen nálunk, ahol szerintem egy komoly amatőr sem ment át profinak azelőtt, hogy az esélyt meg ne adta volna magának, és az amatőr pályafutásának, hogy beteljesedjen (fordított példát már tudnék mondani). Kokó, Madár, Kótai, Balzsay, Bedák, Szellő, Bacskai, mind akkor tértek át a profik táborába, amikor már az amatőr csúcsot ténylegesen, vagy vélhetően elérték. Persze lehet mondani, hogy mi lett volna ha……. Ha más az amatőr fizetés, ha más az amatőr rendszer, ha más a szövetségi kapitány, ha másképpen edzenek, stb.stb. A lényeg, hogy adott helyzetben ezt érezték helyesnek, és nem 18 évesen döntöttek erről. Amatőrben sem ritka, hogy egy vidéki kis egyesület felnevel egy versenyzőt, és a jobb anyagi helyzetben lévő nagy egyesület (pl. budapesti) elviszi, amikor ifjúsági, vagy felnőtt korcsoportba lép. Mondhatjuk, hogy gyakori. Védekezésül mondhatják a szóban forgó klubok, hogy ezzel csak segítik, és biztosítják a jövőjét a versenyzőnek. Pont ez történik a profikkal is (megfelelő esetben). Több pénzt keresnek, ismertségre tesznek szert (és ezzel valós jövőt építhetnek), új edzésmódszereket ismernek meg, stb. Nem kérdés, hogy kik a legjobb példák erre az országban! Az angoloknál például a profik részesülnek komolyabb állami támogatásban, hiszen összehasonlíthatatlanul népszerűbb a profi boksz, mint az amatőr. Ebből adódóan a profik támogatják az amatőr versenyzőket, akikre már első komoly eredményüknél biztos hely vár (mint a legjobb egyetemekből kikerülőkre). Én tudom, hogy gyermekkoromban a profi világbajnok Ali, Leonard, Hagler, stb. miatt akartam bokszoló lenni. Szerintem ezzel nincs semmi baj sem, de el kell ismerni, hogy az utánpótlás számára az igazi vonzerő az a „tévés csillogásban” fénylő profi világbajnok (itthon pl. Madár és Kokó). Mondhatunk mást, de ez szerintem tény.
Abban teljesen egyetértek, hogy a „háború” nem használ sem az amatőr, sem a profi ökölvívásnak. Abban is, hogy amatőr ökölvívás nélkül nincs profi bunyó. De én ki merem mondani, hogy amatőr sincs hosszútávon profi nélkül, a fent leírtak miatt. Ezért bízom benne, hogy hamarosan lecsendesül, illetőleg megoldódik ez a dolog a két szervezet között.
Szintén Szóba került, hogy Szellő Imre épp úgy a magyar boksz érdekeit szolgálja, mint pl. Harcsa Zoltán. Igen, eredményekben mindenképpen. Sokan tudják, hogy az elmúlt héten Ukrajnában voltunk Imrével edzőtáborozni a kijevi olimpiai edzőtáborban, Oleksandr Usyk-nál. Sok ukrán bokszolót, és sportolót láttam ott, és persze figyelhettem Usyk edzésmunkáját is.
A legfontosabb tapasztalatomat szeretném az összes magyar bokszolóval, és edzővel/vezetővel és szurkolóval megosztani, amelyet már egy üzenetben egyszer leírtam kintről.
„Nem jobb a termük, mint a magyaroknak. Nem esznek jobb kaját, mint a versenyzőink, nem edzenek többet, mint a magyar srácok. Keményen edzenek, de nem végeznek komolyabb szakmai munkát, mint amit mi végzünk pl. a Szellő Team-ben (talán még kicsit szürkébbek is az edzések). Van pár dolog, ami szembeötlő, de inkább „globális”, mint személyre szabott. Nem láttam olyat, hogy 1-2-3 versenyző ülne egymás mellett, és telefonozna. Amit láttam, az jól működő fegyelem, és önbizalom (az amatőr sportolóknál is). A profiknál (több súlycsoportban is voltak Klicsko klubjából), is az önbizalmat láttam. Semmi más extrát! Határtalan a magukba vetett hitük! Ez nyilván köszönhető annak is, hogy mind az edzőjük, mind a környezetük, de az országuk is támogatja őket lelkileg! Usykot is, és a többieket is. Persze Usyk hihetetlenül gyors, technikás, és rendkívül jó bunyós. Az út, a keresendő „titok”, ami ide elvezette, de a megoldást szerintem leírtam.”
Ha a felnövekvő generáció erős, és magabiztos bajnokokat lát majd maga előtt, akkor maga is azzá fog válni. Szóval, ne kezdjünk el leírni egy még le sem játszott meccset, hanem hagyjuk, hogy a magyar versenyzőink végre elkezdhessenek hinni magukban!
Hajrá magyarok!
Bertók Róbert
Komment