Canelo meglepő lépéssel állt elő, nagyközépsúlyban lép legközelebb szorítóba

Fotó: Saul „Canelo” Alvarez – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap este érdekes hír ütötte fel a fejét a külföldi hírportálokon. Azt már lehetett tudni, hogy Saul „Canelo” Alvarez (50-1-2; 34 KO) azt követően, hogy szeptember 15-én legyőzte Gennady Golovkin-t és megszerezte WBC és WBA (Super) középsúlyú világbajnoki címét még az idén szeretne megint ringbe lépni. Mivel az orvosi engedélyt is megkapta, hogy szorítóba léphessen nem volt igazán akadály, hogy tényleg így legyen. Azt is többször nyilatkozta, hogy legközelebb a New York-i Madison Square Garden-ben szeretne küzdeni, de az ellenfél neve még kétséges volt. Felmerült lehetséges ellenfélként a WBA-nál kötelező kihívói pozíciót megszerző David Lemieux neve és a WBC-nél szintén kötelez kihívó Jermall Charlo is, mint lehetőség. Arra senki nem számított, hogy a világbajnoki címek megszerzése után rögtön súlycsoportot vált.

Valószínűleg sokakat megdöbbentett a hír, hogy a nagyközépsúlyban WBA (rendes) világbajnok Rocky Fielding (27-1; 15 KO) lesz Canelo következő ellenfele. A hír már biztosnak mondható, több hivatalos forrás is bejelentette a küzdelmet, többek között Fielding promótere Eddie Hearn. A 31 éves angol bunyós idén júliusban szerezte meg a WBA rendes világbajnoki övét nagyközépsúlyban, amikor legyőzte Tyron Zeuge-t TKO-val az ötödik menetben. Fielding jó mérleggel rendelkezik, 27 győzelme mellett mindössze 1 veresége van, amit még 2015-ben szenvedett el a most már WBSS győztes Callum Smith-től. Ennek ellenére azért mégis kicsit meglepő, hogy ő lehet Canelo következő ellenfele, bár a nagyközépsúlyban most nem dúskálunk az olyan nagy nevektől, mint középsúlyban. Valószínűleg Eddie Hearn jó üzleti érzéke nagy szerepet játszott abban, hogy ez a meccs létrejöjjön. Egy biztos, a Saul „Canelo” Alvarez – Rocky Fielding nagyközépsúlyú világbajnoki címmérkőzésre december 15-én kerül majd sor New York-ban.

Azt még nem lehet tudni, hogy ezek után Canelo már véglegesen nagyközépsúlyban folytatja vagy csak egy kirándulást tesz az eggyel nagyobb súlycsoportban. Így még azt sem lehet tudni, hogy lemond-e a középsúlyú világbajnoki öveiről, ahogy azt sem, hogy lesz-e még egy harmadik meccse Golovkin-nal. Mindenesetre meglepő lépés volt Canelo és a menedzsmentje, a Golden Boy Promotions részéről az ellenfél választás. Amennyiben a mexikói győz decemberben, harmadik súlycsoportjában szerezhet világbajnoki címet.

Komment