Pár nappal ezelőtt még szinte biztosra lehetett venni, hogy április-május körül sor kerül a döntetlennel végződött Deontay Wilder (40-0-1; 39 KO) – Tyson Fury (27-0-1; 19 KO) meccs visszavágójára. Aztán több alkalommal is haladékot kértek a megegyezésre, mint utólag kiderült Fury közben a Top Rank-kel egyezkedett. Amikor ez kiderült már sejteni lehetett, hogy lőttek a visszavágónak eltérő televíziós csatornák miatt. Bár Wilder állította, hogy felőle így is mehet a meccs mégsem lesz belőle egyelőre semmi és Fury miatt, nem Wilder miatt.
Wilder rendesen ki is fakadt a közösségi oldalakon és finoman fogalmazva gyávasággal vádolja Fury-t. Fury közölte a WBC-vel, hogy előbb egy másik bunyót szeretne és a későbbiekben jöhet a Wilder elleni ismétlés. Wilder erre így reagált: „Bemelegítő harcot szeretnél. Nem hibáztatlak, valószínűleg én is így tennék, ha láttam volna kifröccsenni az agyamat a vásznon.”
Nem valószínű, hogy Fury beijedt volna, sokkal valószínűbb, hogy Bob Arum keze van a dolog mögött. A Top Rank és Fury egy több, mint 100 millió dolláros üzletet kötött és ezt a pénzt meg kell szolgálnia Fury-nak. A Wilder – Fury visszavágó pedig még jövedelmezőbb lehet, mint az első meccsük, sőt, ha megfelelően előkészítik és egy kicsit húzzák a dolgot még annál is több pénzt hozhat. Valószínűleg Arum ezért taktikázik, sor kerülhet majd erre a visszavágóra, de nem most. Ráadásul, ha Fury rögtön az első „Top Rank-es” meccsén kikapna Wilder-től, akkor már nem is lenne olyan értékes. Szépen lassan előkészítik a dolgot, fontos, hogy Fury még ismertebb legyen az USA-ban.
Érdekes, hogy Fury eddig előszeretettel hangoztatta, hogy őt nem érdekli a pénz, ő ismét világbajnok akar lenni és nagy meccseket akar vívni. Most mégis a pénz miatt hátrált ki a visszavágó elől és inkább bunyózik mással, mint a WBC világbajnok Deontay Wilder-rel.
Egyre valószínűbb, hogy Fury következő ellenfele a korábbi WBO világbajnok Joseph Parker lesz, Wilder pedig a kötelező kihívó Dominic Breazeale ellen védheti meg a világbajnoki címét. Dillian Whyte pedig megint hoppon maradhat.
Komment