“Erdei Zsolt nincs tisztában a cselekedetei súlyával”

Rácz Félix, a Felix Promotion profi ökölvívó vállalkozás tulajdonosa keményen, de egyenesen fogalmaz, amikor a Magyar Ökölvívó Szakszövetég – éppen aktuális – vezetését kritizálja. Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra, hogy az Erdei Zsolt által vezetett szervezet igen komoly likviditási problémákkal küzd, köszönhetően a nyáron megrendezett ifjúsági világbajnokságnak, melynek költéseit alaposan elkalkulálta a szövetség.

Rácz Félix

Ebben az ügyben számos tényfeltáró írás jelent meg a médiában, valamint Erdei Zsolt is több interjút adott. Ugyanakkor – nagyobb nyilvánosság előtt – a boksztársadalomból kizárólag Rácz Félix emelte fel a szavát, aki a MÖSZ vezetésére alkalmatlannak nevezte Erdei Zsoltot, és lemondásra szólította fel.

Rácz Félixszel készített interjút a monokli.com munkatársa.

Miért ön az, aki folyamatosan felemeli a hangját, ha a szövetség ügyeiről van szó? Nincs jobb dolga?

– A végén kezdeném, higgye el, hogy nincs kevés dolgom, de nincs olyan feladat az ökölvívással kapcsolatban, amire ne jutna időm! Hogy miért pont én emelem fel hangom? Köztudott, hogy itthon csak azok mernek megszólalni, akik nem állnak függőségi viszonyban a szövetséggel, mert egyébként a MÖSZ körüli helyzet a tagság nagy részét zavarja. Tudom, hisz hozzám fordulnak, és tőlem kérnek segítséget vagy tanácsot. Persze sajnálatos, hogy nagy részük inkább mögém, és nem mellém állnak, de semmi baj, képviselem őket. Aki ismer, az tudja, hogy inkább halnék hősi halált a csatamezőn, mint élnék túl valamit egy sötét szoba sarkában, csendben!

Azt is hallani, hogy Erdei Zsolt azt állítja, ön irigy az eredményeire, és ezért kezdte támadni

– Sajnos erről én is hallottam, de ha tényleg ő mondta, remélem viccnek szánta. Akkor kezdem kronológiailag az elején. A sportpályafutása alatt elért eredményeire, mint magyar, mint sportszerető, inkább büszke vagyok, mint irigy! Az üzleti életben, vagy a MÖSZ élén elért „eredményeire” pedig, maradjunk annyiba, hogy nem nagyon találnék embert, aki irigy lenne…

Akkor tisztázzuk. Szeretne Ön a szövetség elnöke lenni? Ezért nyilatkozik ennyit az amatőrök ügyeiről, és támadja a mindig aktuális vezetést, miközben ennek az ellenkezőjét állítja!?
– Akkor tényleg tisztázzunk valamit rögtön az elején. Egyrészt beszélünk a Magyar Ökölvívó Szakszövetségről, ami legalább annyira az amatőröké, mint a hivatásosoké. Tehát az ott történő dolgok minden tagot érintenek, és mindenkire hatással vannak. Másrészt többször, több helyen nyilatkoztam, hogy nem, nem pályázom sem az elnöki, sem egyéb pozícióra, még akkor sem, ha ezt megtehetném! Úgy gondolom, vannak nálam alkalmasabb személyek erre a posztra.

De azért pozíciót szeretne a szövetségben, legalábbis Erdei Zsolt szerint elnökségi, és bizottsági helyeket követelt magának…
– Szeretnék Erdei Zsolt „becsípődésén” azzal segíteni, válaszolva, akár a január 21-én, az Origóban elmondottakra, vagy a szeptember 19-én, a Digi Tv-ben elhangzottakra, miszerint nekem nincs helyem az elnökségben, hogy például amíg ő profiként magának gyűjtötte a pénzt, addig én, az általam összegyűjtött pénzből Magyarországon, 1993 óta, száznál is több teltházas eseményt szerveztem. Ezeket több televíziós társaság élőben sugározta, és több hivatásos magyar és nemzetközi bajnokot adtam a magyar ökölvívásnak, mint bárki más.

Emiatt úgy gondolom, ha valakinek helye lenne az elnökségben, elfogultság nélkül gondolom, hogy nekem lenne, bár jelzem, nem érdekelnek a pozíciók és ilyen soha nem hangzott el a számból.

Úgyhogy, attól, hogy Erdei valótlanságot állít ezzel kapcsolatban is, ő maga még tudja az igazat. De ha ő ezen állítását bármivel, írással, hangfelvétellel alá tudja támasztani, ígérem neki, hogy soha többé nem emelem fel a hangom egy elkövetett hibájáért sem.

Így nem lesznek barátok Erdei Zsolttal, ráadásul „Madár” kritizálása a sportolói karrierje során megszerzett népszerűsége miatt nem tesz túl jót a későbbi megítélésnek… Erdei elmondása szerint máig vele azonosítják a magyar ökölvívást!
– Mesélek egy rövid történetet. Egyszer egy beszélgetésünk alkalmából, egy olyan mondatomra, miszerint a MÖSZ vezetői nem ismerik igazából az ökölvívók és a szakosztályok napi gondjait, valamint hogy közülük talán még senki nem vett a saját pénzéből egy bandázst, egy bokszcipőt, vagy egy kesztyűt sem egy srácnak, nem az volt a kérdése, hogy kire gondolok… Hanem az, hogy, de miért kellene?

Úgyhogy ezek után, Erdei „nem vagyunk barátok” mondatára a válaszom: nem, nem is lehetünk! Egy ilyen ember, aki a sport múltja ellenére így áll hozzá ehhez a témához, főleg amikor pozícióba kerül és megteheti, hogy segít, soha nem lesz a barátom! Maximum a mostani ellentét enyhülhet.

Arra a nagyképű mondatára, miszerint vele azonosítják a magyar ökölvívást, egy kutatás eredményével válaszoltam neki még áprilisban, amit szívesen osztok meg az olvasókkal is. Magyarországon egy tavasszal végzett közvélemény kutatás alapján, „a ki jut eszedbe, először ha azt mondjuk, hogy magyar ökölvívás” a megkérdezettek közül Erdei neve „csak” a harmadik helyen szerepelt! Megelőzi őt Papp László és Kovács István… Ennyit arról, hogy mit hitetnek el veled a rossz tanácsadók és mi a valóság.

Nem lett volna szerencsés, ha az új vezetőség felállásakor ön felajánlja a segítségét, és külsősként, amolyan tanácsadóként segíti az elnököt? Hiszen korábban dolgoztak együtt Zsolt kecskeméti búcsúmeccsén, valamint amikor Bedák Zsolt edzője volt, és nem volt feszültség önök között.
– Megszámoltam. Elnöksége alatt akár Kovács Istvánnal és/vagy Győryné Tóth Zsuzsával (a Hivatásos tagozat vezetőjével), illetve négyszemközt összesen kilenc alkalommal találkoztunk! Teljesen mindegy, hogy mit kértünk, vagy javasoltunk, SOHA, azaz soha nem tartotta be ígéretét és SOHA nem tette azt, amit tanácsoltunk neki. Ön egy ilyen emberre, pazarolná tovább az energiáját és ellátna tovább tanácsokkal?

Erdei sajnos nagyon befolyásolható emellett pedig konfliktuskerülő és felkészületlen, úgy kommunikáció, mint gazdasági és vezetési ismeretek területén is. Ez a hármas kombináció a lehető legrosszabb egy ilyen pozícióban. Ennek ellenére a legutóbbi interjújában magát szakmailag alkalmasnak tartotta a tisztségére. Többször mondtam neki, hogy egy jó vezető nem biztos, hogy mindig népszerű, és az is lehet, hogy nem mindenki kedvel, de tisztelik a szakmailag megalapozott döntéseiért. A rossz vezetőtől pedig vagy félnek, vagy hülyének nézik. Szerintem mindenki maga döntse el, hogy Erdeit melyik vezetői csoportban sorolja!

A mostani szituáció a budapesti ifjúsági világbajnokság költségeinek elszállásával kezdődött. Tényleg nagyon sokba került az esemény, és az eddig megjelent tételek egy része meglehetősen meredek számokat mutatnak. Kiragadott példa a fénytechnika, illetve a csapatok szállítása mellett szereplő számok, de a világbajnokság promóciós videóinak elkészítésének költségei – főleg a hasznosságukat figyelembe véve – furcsák. Mindezek sok kérdést felvethetnek. Mit gondol ezekről?
Mint azt a 24.hu írásából is kiderült, a MÖSZ már a tavalyi évben is több tízmillió hiánnyal zárta az évet! Tisztán látszik, hogy az a „gazdasági szakember”, akit Erdei év elején ígért, vagy nem érkezett meg vagy ő is kókler. A számlákkal kapcsolatban: én nem láttam, de a hiányt elismerték, úgyhogy szerintem felesleges mindegyiken végig menni. Majd a felügyelő bizottság, vagy az ügyészség kivizsgálja. Az pedig, hogy van egy Top Sport Media Kft., ami a kommunikációs munkatárshoz, és annak párjához köthető, s amit próbálnak minden fórumon tisztára mosni és kiemelni, hogy ők nem, meg hogy ők csak ennyit, stb… Egyrészt már kontraproduktív rájuk nézve, másrészt, pedig ne lepődjünk meg rajta, hisz Kendi Hana korrektúrázza Erdei remek nyilatkozatait, ezért próbálja beilleszteni a kontextusokba a cégét, és ezzel menteni a menthetetlent… Szerintem az ügy érintettjei számára, ismeretlen az etika, és az összeférhetetlen két fogalma.

De ha már ezt kiemeltük, döntse el ugyanúgy minden olvasó maga, hogy például az Ifi vb-re készített videók, lásd a lenti linket, (amit a mai napig, 2018. okt. 24.), 286-an tekintettek meg, megért-e annyi pénzt a MÖSZ-nek és a magyar adófizetőknek!? (www.youtube.com)

Erdei Zsolt szerepe megkerülhetetlen az eseményekben, hiszen – elnökségi felhatalmazás hiányában – egy személyben kellett meghoznia a döntéseket, melyek a szövetség anyagi gondjaihoz vezettek. Elfogadható indok, hogy idő hiányában nem hívta össze az elnökséget? Hogyan hibázhatott ekkorát?
– Akkor most kicsit viccesen válaszolnék erre a kérdésre, miszerint időhiányában nem tudta összehívni az elnökséget. A „Jó ebédhez szól a nóta” fellépésre volt ideje? Ezzel szerintem megismerhettük Erdei prioritásait… De megnyugtatom, hogy ennek ellenére használja Magyar Ökölvívó Szakszövetségtől kapott autót, elszámolja a reprezentációs költségeit, és természetesen felveszi a neki megszavazott több-százezer forintos fizetést. Amúgy szerintem ő nincs tisztában cselekedetei súlyával, szerintem ő úgy gondolja, hogy ez egy játék. Egy normális értékrenddel bíró ember, az állami segítség ellenére elköszönne, és átadná a helyét!

(Erdei énekel:  www.youtube.com)

“Csak” ezek miatt gondolja úgy, hogy Erdei Zsolt alkalmatlan elnöknek? Nem lenne szerencsésebb kellő időt hagyni számára, hogy járja az útját, és elnökként is kiforrja magát?!
– Erdei azt nyilatkozta a legutóbbi Digi TV-s interjújában, hogy ő szakmailag megfelelőnek tartja magát erre a pozícióra. Igaz, egy nap különbséggel a Sport24.hu újságírójának azt mondta, hogy ő mindezekről honnan tudhatott volna, amikor másfél évvel ezelőtt még ringben volt…

Némi ellentmondást vélek felfedezni a nyilatkozataiban, amivel bizonyára nem vagyok egyedül. Mert ha szakmailag megfelelőnek tartja magát, és ennek ellenére rossz döntéseket hozott, akkor legyen tökös és mondjon le. Ezt amúgy már többször hangoztatta tanúk előtt, hogy neki elege van, neki ez nem kell, és lemond.

Ha viszont már a MÖSZ elnöki szék felajánlásánál felismerte a korlátait, nem az egójára kellett volna hallgatnia, hanem a józan eszére, és már akkor nem kellett volna elvállalnia! Mellesleg, hozzám jött először (Erdei is nyilatkozta, szerk.) és én azt mondtam neki, hogy senki nem születik elnöknek, vezetőnek. Megfelelő szakemberi, tanácsadói stábbal sikerre viheti a szövetséget. Kovács Istvánnal az elsők között voltunk, akik annak ellenére, hogy tisztában voltunk a képességeivel, támogattuk, és azt mondtuk, hogy adjunk neki egy esélyt!

Hogyan lábalhat ki a MÖSZ ebből a válságból? Van javaslata az elnök személyére?

– Hát semmiképp sem egy ilyen kvalitású elnökkel, aki maga ismerte el, hogy rossz tanácsadókra hallgatott.  Válaszolva a második kérdésére, vannak szakmailag felkészült és hiteles személyek az ökölvívásban. Őket kellene megkeresni és felkérni különböző feladatokra.

Végezetül, Ön nem tart attól, hogy ennek a nyilatkozatának esetleg lesznek konzekvenciái?

– Konzekvenciák? Mire gondol, hogy esetleg amikor Erdeivel legközelebb találkozunk, majd szigorúan fog rám nézni, vagy nem fog többet köszönni? Vagy esetleg nem jön el a rendezvényeimre? Hát higgye el egyik miatt sem lesznek álmatlan éjszakáim. Én nem azért harcolok a magyar ökölvívásért, vagyok őszinte, hogy mindenki szeressen, hanem azért, hogy magamat ne utáljam!

Forrás: www.monokli.com

Komment