Erdei Zsolt a Szellő – Grachev mérkőzésről

Tíz menet után pontozással győzött Szellő Imre, a WBO cirkálósúlyú interkontinentális bajnoka Erdei Zsolt egyetlen profi legyőzője, az orosz Denis Grachev ellen a Magyar Ring Gála főmérkőzésén Budakalászon, február 23-án. A világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívóval, Erdei Zsolttal beszélgettünk.

Az orosz a Szellő Imre elleni mérkőzésen is kellemetlen stílusban bokszolt, de „sikerült az Iminek az, amit én magam előtt láttam, hogy mi lesz a meccs végeredménye” – nyilatkozta Erdei Zsolt, Madár, aki szinte biztos volt az eddig veretlen magyar, Szellő győzelmében. Sőt, hozzátette, hogy véleménye szerint az idő előtti befejezés is benne volt a mérkőzésben. Erdei Zsolt a gála két főmérkőzését látta élőben a helyszínen, jóízűen nyilatkozott a hangulatról. „Jó érzés volt élőben szurkolni a fiúknak, Szellő Imrének és Bacskai Balázsnak. Izgalom szempontjából minden magyar vonatkozású meccs „egyforma”, semmi különöset nem jelentett számomra az, hogy az egyik korábbi ellenfelem lépett szorítóba a gála egyik főmérkőzésén”. A meccs végén jó szívvel gratulált a magyar győzelemhez. Kérdésünkre felidézte saját, 2013-as Gracsov elleni mérkőzését is. Erdei Zsolt elmondta, hogy a végén ugyan az ellenfél kezét emelték fel, ő büszke volt a saját meccsére, arra, hogy „úgy tudtam prezentálni, ahogy tudtam és egyáltalán nem könyveltem el vereségnek”.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a magyar profi ökölvívás helyzetét javulónak, felfelé ívelőnek látja. Mint mondja, nagyon sokat számít, hogy a tévében közvetítik a mérkőzéseket. Ennek köszönhetően egyre nagyobb tábora lesz, még akkor is, ha pillanatnyilag nincsenek akkora nevek, mint évtizedekkel ezelőtt.

Egyelőre nincs végleges döntés arról, hogy a következő, magyar profi gálákon lesznek-e amatőr mérkőzések.

Komment

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.