Archív cikk Erdélyi Kálmán tollából, melyet a legendás Marvin Hagler – Sugar Ray Leonard mérkőzés 25. évfordulójára írt.
Április 6. amolyan piros betűs ünnep a sportág rajongói táborában. 1987-ben ezen a napon csapott össze két igazi világnagyság, minden idők egyik legjobb középsúlyú öklözője, Marvin Hagler, valamint a szorítók varázslója, Sugar Ray Leonard. Most nosztalgiázzunk egy kicsit a ringklasszikus negyedévszázados jubileuma alkalmából írt blogbejegyzéssel, mely Erdélyi Kálmán tollából származik.
Az évforduló…
Súlyos mulasztást kell pótolnom: ma egy hete ünnepeltük a Marvin Hagler – Sugar Ray Leonard mérkőzés 25. évfordulóját. Sokáig gondolkodtam, vajon hét nappal a jeles évforduló után van-e értelme írni a meccsről, de arra jutottam, hogy mivel ez nem egy „meccs” volt a sok közül, a két géniusz felejthetlen csatáját akkor is érdemes felidézni, ha éppen nincs évforduló. Sokféle apropót lehet találni a küzdelem felidézésére: legyen az egy sorozat a legnagyobb meglepetésekről, a legnagyobb visszatérésekről vagy szimplán a legjobb meccsekről, Hagler és Leonard varázslatának mindig helye van.
Azt hiszem, a sportág minden rajongója látta (többször is), mi történt azon a bizonyos áprilisi Las Vegas-i éjszakán, mindenki ismeri a végeredményt, ezért a menetek pontos felidézése helyett inkább a meccs hátteréről írok.
Hagler…
Profibokszban a ’80-as évek közepén Marvin Hagler volt az úr. Bár sokáig nem kapta meg az őt illető jogos elismerést, 1985-ben a Thomas Hearns felett aratott látványos kiütéses diadal után már hivatalosan is a tar zsenit választották meg a legjobb öklözőnek. Addig a reklámozók és az igazán busás meccspénzek elkerülték a brocktoni bunyóst, ám a Hearns elleni győzelemmel közel tízmillió dollárt markolhatott fel Hagler, és a tv-reklámokban is egyre többször bukant fel jellegzetes kopasz feje. Legközelebb szűk egy évvel később lépett szorítóba a címvédő, ezúttal a veretlen ugandai John Mugabi ellen. Annak ellenére, hogy az ellenfél addigi 25 áldozatával kivétel nélkül idő előtt végzett, Hagler számított a meccs toronymagas esélyesének. A gála előprogramjában lépett szorítóba Tommy Hearns is, akinek szintén ez volt az első összecsapása a Hagler elleni epikus csata óta.
A nagy hatalmú promóter, Bob Arum úgy okoskodott, hogy a két nagyágyú vélhetően letudja kötelező házi feladatát, és akkor tető alá lehet hozni a derbi visszavágóját, ami valószínűleg még az első meccs hatalmas nyereségét is képes lesz megfejelni. Nos, eleinte minden a remélt forgatókönyv szerint alakult: Hearns az első menetben kiütötte a veretlen James Shulert, míg Hagler, még ha a vártnál nehezebben is, de szintén KO-győzelmet aratott a „Beast”, azaz a „Szörnyeteg” ellen.
“Itt az ideje befejezni…”
Tulajdonképpen minden adva volt, hogy Hagler és Hearns másodszor is összecsapjon, ám Hagler olyannyira elégedetlen volt a kissé nyögvenyelős teljesítményével, hogy közvetlenül a meccs után, még a szorítóban nyilvánvalóvá tette: elképzelhető, hogy utoljára láthatták a szurkolók! Érezte, hogy már nem a régi, már nem harap úgy, ahogy korábban, és ezt érezték a szakírók is, olyannyira, hogy a pályafutását végigkövető neves újságíró, George Kimball két nappal később a Boston Herald-ban a következő felhívást intézte kedvence bunyósa felé: „Itt az ideje befejezni Marvin!” Edzői, a Petronelli fivérek persze nem értettek egyet legsikeresebb tanítványuk gondolatával, de a döntést teljes mértékben Haglerre bízták, aki egy kis időt kért a végszó kimondása előtt. Nem is sejtette, hogy a folytatást illetően olyan kísértés alá esik, amelynek nem tud majd ellenállni, jóllehet egyetlen porcikája sem kívánta már a meccsek előtt rá jellemző, totális elzártságban zajló kéthónapos kőkemény edzőtáborokat.
A Mugabi elleni meccsen ott ült a közönség soraiban az a bunyós, akinek Hagler a népszerűséget, médiamegjelenéseket, pénzbevételt tekintve egész pályafutása alatt az árnyékában maradt, és akivel szemben mindig is volt némi rossz érzése: Sugar Ray Leonard a híres színész, Michael J. Fox társaságában nézte végig leendő ellenfele kiütéses sikerét, majd a meccs után Whoopi Goldberg invitálására egy házibulin kötött ki, ahol általános döbbenetre meghozta a nagy döntést: kiáll Marvin Hagler ellen! A bulizók, barátok először az elfogyasztott alkohol számlájára írták Sugar Ray kijelentését, ám a korábbi váltó-nagyváltósúlyú világbajnok még akkor éjszaka megosztotta tervét menedzserével, Mike Trainerrel, aki szintén a pezsgő okozta bódultságnak tudta be védence ötletét. Nem volt ember, aki ne tartotta volna őrültségnek Leonard vállalkozását, hiszen számos tényező ismeretében szinte lehetetlen küldetésnek tűnt a verhetetlennek hitt középsúlyú világbajnok elleni helytállás (hogy győzelemről még csak ne is beszéljünk).
Kevin Hovard…
Montreál olimpiai bajnoka ekkoriban már közel három éve inaktív volt, az elmúlt öt évben mindössze egyszer lépett szorítóba, ekkor pedig egy padlózás után feledhető teljesítménnyel verte a középszerű Kevin Howardot. Egészsége sem volt tökéletes, korábban többször volt szemretina műtétje, és már a Howard elleni meccs miatt is számos támadás érte, amiért kockáztatja egészségét. Ráadásul korábban soha nem mérettetett meg középsúlyban, Leonard naturális váltósúlyú volt, így minimum egy felhozó meccs elvárható lett volna az új kategóriában, mielőtt az ismeretlen vadászterületre merészkedik. Marvin Hagler ezzel szemben az egész pályafutása során középsúlyúként lépett szorítóba. Bő tizenegy éve nem talált legyőzőre, több mint hat éve őrizte a világbajnoki címet, amelyet tizenkétszer védett meg, méghozzá nyomasztó fölénnyel. Egyedül a legendás Roberto Duran volt képes végigállni a kiírt menetszámot, a többiek mind padlón végezték a dinamitöklű Hagler ellen.
Némi hezitálás után a címvédő aláírta a szerződést, amely garantált 23 millió dollárról szólt. A „Csodálatosnak” 12 millió ütötte a markát, a „maradék” Leonardé volt… Marvin Hagler annyira biztos volt győzelmében, hogy belement minden feltételbe, amit Leonard kért: nagy méretű szorító, 10 unciás kesztyűk és 15 helyett 12 menet.
A mérkőzés…
Mint utóbb bebizonyosodott, nagy könnyelműség volt ez a bajnok részéről, a túlzott önbizalom visszaütött! Leonard parádés lábmunkával használta ki a nagy szorító nyújtotta előnyt, és még ereje is maradt a meccs finisére. Megosztott pontozással a döntnökök Leonardot hozták ki győztesnek. Megtörtént a csoda! Hagler csalódásában szegre akasztotta kesztyűit, és inkább átköltözött Olaszországba, ahol filmes karrierbe kezdett. Leonard szeretett volna egy visszavágót is, ám Hagler hallani sem akart újabb meccsről, pedig azzal annyi pénzt kereshetett volna, mint amennyit addig soha. A mai napig keserű a történtek miatt, soha nem fogja tudni feldolgozni ezt a vereségét. Elképzelhető, hogy kisebb ringben, kisebb kesztyűkkel, 15 menetben Hagler győzött volna, habár Sugar Ray olyan géniusza volt a sportágnak, hogy tőle bármi kitelt volna szigorúbb körülmények közt is.
Az előzmények ismeretében az is csodaszámba megy, hogy pontozással sikerült detronizálnia a világ – súlycsoportoktól függetlenül – legjobb bokszolóját. Leonard olyan bátorságról, és hitről tett tanúbizonyságot, ami még ebben a sportágban is ritka, mint a fehér holló. A meccs végeredménye a mai napig vitatéma, Leonard győzelmének jogosságát ma is sokan kétségbevonják, de szerintem nem is ez a legfontosabb. A lényeg, hogy két bunyós olyan mérkőzést produkált 25 évvel ezelőtt, amelyről már könyv született, amelyről ma is beszélnek, amelyet ma is szívesen megnézünk, és amelyre mindig emlékezni fogunk. Évfordulótól függetlenül!
Erdélyi Kálmán
Komment