Keith Thurman (28-0; 22 KO) közel két éves kihagyás után ma éjszaka végre visszatér a szorítóba és igyekszik megvédeni a WBA (Super) váltósúlyú világbajnoki övét. A veretlen bajnok 2017. márciusában, Danny Garcia-val bunyózott utoljára és WBA (Super) öve mellé begyűjtötte a WBC övét is. Viszont időközben ezt az övet elvették tőle, mert sérülés miatt nem tudta megvédeni. 2017-ben és 2018-ban is műteni kellett először a jobb, majd a bal kezét, ezért nem tudott ilyen hosszú ideig visszatérni.
Ma éjszaka Josesito Lopez (36-7; 19 KO) ellen tér vissza New York-ban. Lopez egy rutinos bunyós, aki küzdött már igazán nagy nevekkel, mint például Victor Ortiz, Saul „Canelo” Alvarez, Marcos Maidana. De a világbajnoki címmérkőzésekkel sosem volt szerencséje, kétszer is volt világbajnoki kihívó, de mindkétszer TKO-s vereséget szenvedett. Nagyon elszánt és biztos a győzelmében, a mérlegelésen is látszott rajta, hogy nagyon szeretne már világbajnok lenni és megragadni a lehetőséget. Elmondta, hogy kemény csatára és nehéz küzdelemre számít. Valószínűleg bízik benne, hogy Thurman már túl rég volt utoljára ringben és ezt ki tudja használni. Kérdés hogy milyen formában van a bajnok ennyi szünet után és, hogy a műtött könyöke, hogy fogja bírni a megerőltetést.
Thurman elmondta, hogy izgul, de ez jó fajta izgalom. Alig várja, hogy ismét bunyózhasson, már szinte el is felejtette, hogy milyen a meccs előtti utolsó hét, a mérlegelés, a sajtótájékoztatók, a meccs napja, a készülődés, bevonulás és a küzdelem. A kényszerpihenő alatt volt ugyan jó pár gálán, de természetesen az teljesen már érzés, ha nézőként vagy jelen.
Szeretné bebizonyítani a rajongóknak, hogy ő a váltósúly #1-ja és ehhez elsőként Lopez-t kell legyőznie. Lopez-ről azt mondja Thurman, hogy jó bunyós, de olyan, mint egy svájci sajt, tele van lyukakkal és ezt ki fogja használni. Lopez lenne a „bemelegítés” az igazi nagy csaták előtt. Az a terv, hogy a Lopez elleni meccs után még egyszer szorítóba lépne az idén és akkor szeretne megküzdeni a WBC világbajnok Shawn Porter-el. Úgy véli, hogy még mindig ő a WBC bajnoka, ezért vissza akarja kapni az övét. Majd jöhetne egy Manny Pacquiao (WBA rendes bajnoka), egy Errol Spence Jr. (IBF világbajnok) és egy Terence Crawford (WBO) elleni meccs is akár. A végső cél a vitathatatlan bajnoki cím.
Komment