A hétvégén került sor a Klasz Árpi – Fekete Laci mérkőzésre, amit Klasz Árpi könnyedén megnyert egy első menetes KO-val. Az óriási érdeklődést kiváltó összecsapás után nem sokkal Árpi egy újabb kihívást kapott, ezúttal Görbics Gábortól. Erről kérdeztük Gábort és Árpit is.
Görbics Gábor (26-17; 16 KO) amellett, hogy kick-box világbajnok, kiváló ökölvívó is óriási hazai és nemzetközi rutinnal. Gábor elmondta a BOX TV-nek, hogy ő is szívesen kiállna az Árpival és úgy érzi reális esélye van a győzelemre.
„Láttam, hogy mekkora érdeklődés volt a hétvégi meccsre és úgy érzem, hogy a mi meccsünkre még többen lennének kíváncsiak. Van már közös múltunk az Árpival, amatőrben kikaptam tőle többször, de azóta én rengeteget fejlődtem és ugye más a három menet amatőrben, mint egy 6-8 menetes meccs profiban. Segítettem Árpit a felkészülésben, volt egy nyolc menetes kesztyűzésünk és az alapján úgy vélem, hogy reális esélyem van a győzelemre és izgalmas meccs lenne.”
Ahogy már említettük Gábor nagy rutinnal rendelkezik, sőt profi meccsen magyar ellenféltől mindössze egyszer kapott ki, még karrierje elején. Külföldön is volt már jó pár komoly ellenfele, mint például a korábbi olimpiai aranyérmes Daniyar Yeleussinov, Garry O’Sullivan vagy Anthony Fowler és ez csak pár név a tavalyi évből. Gábort a súlykülönbség sem zavarja, ő az utóbbi meccsein leginkább nagyváltósúlyban bunyózott, de nem tartja problémának, hogy feljebb lépjen az Árpi elleni meccs kedvéért. Szerinte Árpi alapvetően váltósúlyú bunyós és ez a plusz súly az Árpin, leginkább hátrány neki, mert emiatt lassabb.
A kihívásról természetesen Klasz Árpit is megkérdeztük, aki elfogadta a kihívást!
A hibátlan mérleggel rendelkező Klasz Árpi (11-0; 11 KO) elmondta a BOX TV-nek, hogy természetesen áll elébe ennek a kihívásnak, de hangsúlyozta, hogy ez az utolsó ilyen, amit elfogad magyar ökölvívótól, mert számára a nemzetközi karrier a cél!
„Elfogadom Gábor kihívását, mert nagyon jó bunyósnak tartom, minden bizonnyal kemény ellenfél lesz és természetesen nem hátrálok meg senki elől! De szeretném elmondani és mindenkit megkérni rá, hogy tartsák tiszteletben, hogy ez az utolsó kihívás, amit magyar ellenféllel szemben elfogadok! Számomra a külföldi karrier a cél, szeretnék még az idén egy rangosabb címért bunyózni külföldön. Az volt a tervünk, hogy még itthon lett volna egy meccsem egy bolgár ellenféllel szemben, akinek hasonló mérlege van, mint Gábornak, így ehelyett, akkor Gáborral fogok küzdeni. Gábort nagyon rutinos, jó bunyósnak tartom, aki nemcsak itthon, de külföldön is nagy tapasztalatot szerzett, nemzetközi szintű bunyós. Nagyon kemény gyerek, technikailag és taktikailag is nagyon felkészült. Ő lesz az eddigi legkeményebb ellenfelem profi karrieremben, komoly lépcsőfok lesz!”
Tehát kihívás elfogadva, a részletekben még meg kell állapodni, de ha minden jól megy hamarosan láthatunk egy Klasz – Görbics csatát!
Klasz Árpi visszatérő márciusi meccsét ITT tudjátok megnézni, a múlt szombati Fekete Laci elleni meccsét pedig ITT!
Komment