Ma 38 éves Gennady „GGG” Golovkin

Fotó: Gennady Golovkin – PuzzlePix Fotóügynökség

Gennady Golovkin 1982. április 8-án született a mai Kazahsztán területén, Karagandiban, ami akkor még a Szovjetunió része volt. Nyolcéves korában kezdett el bokszolni és már amatőrként is rendkívül eredményes volt. Ázsia bajnok volt, junior és felnőtt világbajnok, a 2004-es Athéni Olimpián pedig ezüstérmet szerzett középsúlyban. 2005-ben fejezte be amatőr karrierjét 345-5-ös mérleggel. Még ebben az évben leszerződött az Universum Box Promotion-nel.

2006-ban Németországba költözött és itt kezdte meg profi karrierjét. Sorra nyerte a meccseket és 2010-ben megszerezte a WBA középsúlyú világbajnoki címet, majd 2011-ben az IBO világbajnoki címét is. Majd 2014-ben az USA-ba költözött, ahol elkezdett Abel Sanchez-zel dolgozni. Már itt szerezte meg a WBC interim övét, 2015-ben pedig az IBF világbajnoki övét. 2016-ban pedig a WBC rendes világbajnoki címét is. 2017-ben három nagy szervezet (WBA/WBC/IBF) és az IBO világbajnokaként küzdött meg először Saul „Canelo” Alvarez-zel és zsinórban 37 győzelem után ez volt az első meccse, ami döntetlennel végződött. Ezt az eredményt azóta is sokan vitatják. Természetesen a kazah rajongói őt tartják győztesnek, Canelo rajongói pedig őt. Majd egy évvel később jött a várva várt visszavágó, amikor is az első vereségét is begyűjtötte. 2018. szeptember 15-én szoros pontozással (114-114, 113-115, 113-115), de kikapott és veretlensége mellett világbajnoki címeit is elveszítette.


Jó pár hónapos szünet után végül leszerződött a DAZN-nal és újra szorítóba lépett, először Steve Rolls ellen, majd tavaly októberben Sergiy Derevyanchenko ellen. Derevyanchenko ellen pedig visszaszerezte régi övei közül az IBO és az IBF világbajnoki címeket. A tervek szerint júniusban lépett volna szorítóba kötelező címvédésként Kamil Szeremeta ellen, de a koronavírus miatt nem tudni mikor bunyózhat legközelebb. Viszont már arról is szóltak a hírek, hogy szeptemberben sor kerülhet a hőn áhított harmadik meccsre Canelo ellen. Golovkin nagyon szeretné ezt az újabb meccset a mexikói ellen és a DAZN is azért szerződtette le, hogy ezt a meccset tető alá hozza.

Komment