Petrányi Zoltán (56-23, 19 KO) amellett, hogy sikeres promóter, menedzser és edző, profi ökölvívó is. Zoli 39 évvel ezelőtt, 13 éves korában kezdte az ökölvívást és immáron 22 éve a profik között bunyózik. A korábbi nehézsúlyú magyar bajnok és UBO nehézsúlyú Európa-bajnok a hétvégén Ukrajnában lép szorítóba a WBCA és UBO Nehézsúlyú világbajnoki övekért. Ellenfele a német Alexander Frank (14-0-1; 11 KO) lesz egy 12 menetesre kiírt mérkőzésen. A címmeccs kapcsán Zolit is megkérdeztük, hogy sikerült a felkészülése és mire számít szombaton:
„3-4 hete tudok a mérkőzésről. Klasszikus felkészülésről a sok utazásom miatt nem beszélhetek, de bármerre járok, mindenhol megtalálom a lehetőséget az edzésre, néha abszolút extrém helyzetekben is. Tehát a kondíciómmal elégedett vagyok, és a szakmai edzések terén sem érzek hiányosságot, kivéve, hogy a kesztyűs edzések elmaradtak. A jósolgatásaim a korábbi külföldi mérkőzéseimen, általában nem jöttek be, ezért ebbe most nem folynék bele. Az ellenfelem ugyan 15 mérkőzésből veretlen, de nem tartom veszélyesnek, ezért is vállaltam el nehézsúlyban a meccset. Nagy boldogsággal tölt el, hogy ismét kaptam lehetőséget, ráadásul címmérkőzésen. Nagyon várom, hogy újra ringbe léphessek, és átérezzem a mérkőzéssel járó izgalmakat.”
Ahogy Zoli is említette promóterként és ökölvívóként is állandóan járja a világot, nemrégiben például Kiss Edinát segítette Arizonában. Így azért nehéz felkészülni egy-egy mérkőzésre, de bízzunk benne, hogy hatalmas rutinja (79 profi mérkőzés) és magabiztossága a győzelemhez segíti és a szombat esti mérkőzés után világbajnoknak mondhatja majd magát!
Komment