A mai magyar amatőr ökölvívás egyik legnagyobb tehetségével, Harcsa Zoltánnal beszélgettünk. Zoltán még csak idén tölti 26. életévét, de már két olimpián is képviselte hazánkat és számos nemzetközi tornáról térhetett haza éremmel. Emellett ötszörös magyar bajnok és már négyszer volt Az év magyar ökölvívója. Zoltánt kérdeztük a kezdetekről, hogy miért az ökölvívást választotta, sikereiről, kudarcairól, terveiről és egy kicsit a magánéletéről is.
Szinte családi örökségként jött neked az ökölvívás, hisz édesapád is bokszolt és bátyád, Harcsa Norbert jelenleg is a profik között bunyózik. Mégsem volt ilyen egyértelmű, más sportágakat is kipróbáltál, miért döntöttél végül az ökölvívás mellett?
H. Z.: Focival kezdtem, két évig fociztam a Fradiban, de volt egy kisebb nézeteltérésem az edzővel és emiatt váltottam. Ollóztam egy kapufás gólt és lehívott a pályáról, azt mondta, hogy mivel ezt ő nem tanította nekem, ezért ezt nem is alkalmazhatom a pályán. Ez olyan törés volt nekem, hogy egy életre elvette a kedvem a futballtól. Eközben én már lejártam a bátyám ökölvívó edzésére a Vasasba és ott egy alkalommal meglátott engem Szántó Öcsi bácsi, ahogy tiszta erőből püfföltem a zsákot, természetesen még szabálytalanul. Akkor Öcsi bácsi mondott egy olyan mondatot, ami egy életre megmaradt bennem, hogy ő addig szeretne edző maradni, amíg én felnőtt nem leszek. Ez már gyerek fejjel is olyan meghatározó volt számomra, hogy az az edző, aki kinevelt egy Kovács Istvánt, egy Erdei Zsoltot és sok más nagyszerű bunyóst így vélekedik rólam. A focit ezek után egyre jobban hanyagoltam és inkább jártam ökölvívó edzésekre, ami egy nagyon jó döntés volt.
Nagyon eredményes amatőr karriert tudhatsz magad mögött már most és még ugye nem zártad le az amatőr időszakod. Többszörös magyar bajnok vagy és nemzetközi szinten is szinte minden nagy versenyről éremmel térsz haza. Az eddigi eredményeid közül mire vagy a legbüszkébb?
H. Z.: Mindenképp a 2012-es londoni olimpián szerzett 5. helyezésemet mondanám, ez az amire a legbüszkébb vagyok eddig.
A londoni olimpián szerzett 5. hely után úgy indultál neki a 2016-os olimpiának, hogy mindenképp éremmel szeretnél haza térni. Ez ugye nem sikerült, hogy élted meg a riói olimpián való szereplésed, hogy léptél túl ezen a kudarcon?
H. Z.: Amikor a riói olimpiára készültem olyan eredményeket produkáltam és olyan jól sikerült a felkészülés, hogy mindenképp éremesélyesnek tartottam magam. Úgy éreztem, hogy teljesen mindegy ki jön velem szembe, nekem le kell tudnom győzni. Sajnos a kubai fiúval szemben nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettem volna, kicsit elszámoltam magam, elég volt egy rövid kihagyás és sajnos sikerült kiütnie. Azt, hogy sikerült ezen túl lépnem és végül nem hagytam abba az ökölvívást, azt leginkább a családomnak és a barátnőmnek köszönhetem. Ők végig mellettem voltak és támogattak. Az ő segítségükkel sikerült pozitív szemszögből értékelnem az eddigi eredményeimet és az olimpiát, végül is 24 évesen két olimpiára is kijutottam, úgy hogy Rióban a magyar csapatból én jutottam el a legtovább. Nyilván nem úgy sikerült ez az olimpia, ahogy elterveztük, de ez mégsem akkora kudarc, mint ahogy én láttam akkor. 2016 decemberében, amikor volt a könyök műtétem, akkor tudatosult bennem, hogy én még fiatal vagyok és, ha megvárok még egy olimpiát, akkor sem leszek túl öreg és ekkor határoztam el, hogy megpróbálom a 2020-as olimpiát is.
Most már a 2020-as tokiói olimpia a cél. Mit gondolsz, mi lehet a sikered kulcsa? Mit fogsz biztosan másképp csinálni, mint 2016-ban? Milyen eredménnyel lennél elégedett?
H. Z.: Teljesen más a felkészülésem, mint korábban. Elkezdtem együtt dolgozni egy orvosi csapattal Polgár-Veres Árpádnak, a Vasas sportszakmai elnökhelyettesének köszönhetően. Ez az orvosi csapat napi szintű megfigyelésbe helyezett engem, pontosan tudják, hogy mikor mit csinálok, mikor milyen edzést hajtok végre, sőt még az alvásomat is figyelik. Ennek köszönhetően sokkal hatásosabbnak érzem a felkészülést, mint eddig.
Nyilván egy olimpiai arany éremmel lennék a legboldogabb, de azt mondom, ha éremmel zárnék azzal már nagyon elégedett lennék. Három olimpia alatt egy 5. hely, egy 9. hely és a végén egy érem, azzal azért kiegyeznék.
Gondolom tervezed, hogy idővel profinak állj, ez a 2020-as olimpia után történhet meg? Mennyire gondolkodtál már ezen?
H. Z.: Ezzel most megfogtál. 🙂 Nyilván szeretnék profi lenni, de ezt azért nagyon átgondolnám. 17 éve foglalkozom ökölvívással, őszintén szólva kezdem már magam kicsit „fáradtnak” érezni. Valószínűleg, ha olyan helyről megkeresnének, akkor nagyon szívesen elmennék profinak. Természetesen én is eljátszottam már a gondolattal, hogy egy teltházas mérkőzésen, egy világbajnoki címért bokszolni vagy esetleg világbajnoki címet megvédeni a Madison Square Gardenben, mekkora élmény lehet. Azért vannak ilyen vágyaim, álmaim. Nem feltétlenül engedném el teljes mértékben, hogy profi legyek, de még nincs végleges döntésem ezzel kapcsolatban.
Mennyire követed a hazai profi ökölvívást? Hegyi Barna korábbi riválisod idén profinak állt és eddig nagyon sikeres mérlege van, mit gondolsz róla? A profik között is meg tudnád verni szerinted?
H. Z.: Természetesen követem a magyar profi ökölvívást, ugye a bátyám miatt is, és figyelemmel kísérem Barna eredményeit is. Én azt mondom, hogy neki sokkal jobban fekszik a profi stílus, más a menetszám, itt jobban ki tud bontakozni. Nyilván bízom magamban annyira, hogy azt mondjam, hogy a profik között is meg tudnám oldani a vele szembeni csatáimat. Egyáltalán nem lenézve mondom ezt, Barninak nagyon jó ez a profi stílus, nagyon fekszik neki. Én, ahogy észre vettem most sokkal összeszedettebb, sokkal céltudatosabb, mint amatőr korában. Csak jókat tudok róla mondani!
Mennyire szokott a bátyád ellátni tanácsokkal, ki szoktad kérni a véleményét? Van köztetek rivalizálás a sportban?
H. Z.: Természetesen meghallgatom, amit mond, én is ugyanúgy el szoktam mondani neki a véleményemet, amikor ő bokszol. Neki nagyon jó szeme van az ökölvíváshoz, nagyon sok dolgot meglát velem kapcsolatban. Nem száz százalékban fogadom meg azt, amit mond, de adok a véleményére. Egy egészséges rivalizálás azért mindig is volt, csak ökölvívók vagyunk mindketten, de inkább csak „vérszívás szintjén”. 🙂 Amikor megkérdezték tőle vagy tőlem, hogy ki a jobb bokszoló, hogy esetleg egymás ellen melyikünk nyerne, ő mindig azt mondta, hogy én, én pedig azt, hogy ő. Tisztában vagyunk egymás képességeivel, mindketten tudjuk, hogy mi a másik gyengepontja vagy épp az erőssége.
Előfordulhat, hogy fogtok bunyózni egymás ellen a profik között vagy ez teljesen kizárt?
H. Z.: Soha! Ugyanúgy, mint a Klicsko testvérek, mi is megígértük édesanyánknak, hogy soha nem fogunk egymás ellen bunyózni. Egy testvér ellen nem lehet úgy felmenni a ringbe, mint más ellenfelek ellen. Amikor az ökölvívó felmegy a ringbe benne van a „gyilkolási ösztön”. A testvérem ellen nem tudnék úgy felmenni, mint egy vadidegen ellen, hisz tudom, hogy meg kell úgymond semmisítenem azért, hogy én sikeres legyek. Természetesen a Norbi ellen nem tudnék így ringbe lépni.
Mi az idei évre még a terved, illetve a 2020-as olimpiáig?
H. Z.: Szeptember végén lesz Isztambulban egy elég nagy nemzetközi megmérettetés, ez minden évben nagyon kemény torna és novemberben lesz az Európai Uniós Országok bajnoksága, ami szintén egy komoly verseny. Illetve ugye decemberben lesz az országos bajnokság is. Jövőre pedig az Európa-bajnokság, Világbajnokság és az Európa Játékok a terv. Állítólag jövőre már az EB-t és az Európa Játékokat nem külön rendezik, hanem egybe így akkor nem három nagy versenyünk lesz, hanem csak kettő. Természetesen emellett sok kisebb nemzetközi megmérettetés is lesz.
Mivel foglalkozol a ringen kívül? Mivel szoktál kikapcsolódni?
H. Z.: Dunaharasztiban van egy jó vízisípálya, ahol egy nagyon jó baráti társaság van. Nagyon szívesen járok oda, első látásra szerelem lett. Még ha nem is megyek fel a pályára, akkor is nagyon szívesen töltöm ott az időmet. Emellett a mozi és a foci, ami még kitölti a szabadidőmet, ha van egyáltalán.
Van valami babonád meccsek előtt?
H. Z.: Van bőven. 🙂 Az első és a legfontosabb az az öltözködésem. Mindig abban a sorrendben pakolok be a táskámba, hogy az legyen felül, amit először felveszek. Mindig felülre kerül a trikó, azt veszem fel legelőször, aztán a mélyütésvédő, nadrág, bal zokni, jobb zokni, bal cipő, jobb cipő. Ez az egyik babonám, amit minden mérkőzés előtt így szoktam elvégezni. Illetve mindig a bal bandázst tekerem fel először, utána a jobbat és ugyanígy először a bal kesztyű kerül fel és utána a jobb. Ami még nagyon fontos számomra, mivel Istenhívő vagyok, minden mérkőzés előtt imádkozom.
Köszönöm szépen a beszélgetést és további sok sikert kívánok!
H. Z.: Én is köszönöm!
Komment