A mindössze 161 cm-es, a „légsúlyú Toldiként” is emlegetett ökölvívó az olimpiai győzelme után Papp Laci méltó utódja lehetett volna. Edzője, Énekes Árpád szerint ő is lehetett volna háromszoros olimpiai bajnok. Azonban heves vérmérséklete, könnyelmű életvitele és gyakori sérülései megtörték karrierjét. Következő olimpiáján már nem sikerült az 1960-as sikert megismételnie, de így is beírta magát a magyar ökölvívás történetébe.
Török Gyula, becenevén „Béka” 1938. november 24-én született Kispesten. Édesapja sajnos korán elhunyt, édesanyja egyedül nevelte az öt testvért. Ez rányomta bélyegét fiatalkorára, problémás gyerek volt. Kis termete ellenére elég hirtelen haragú volt, sűrűn keveredett verekedésbe. Egyik ilyen balhéja során figyelt fel rá Fogarasi Mihály, a Kispesti AC ökölvívóedzője. Béka el is ment az edzésre és 1948-tól a Kispesti AC tagja lett. Egy anekdota szerint Török olyan kicsi volt, hogy az első meccse előtt ólombetétes cipőben mérlegelt, hogy a ringbe engedjék.
1950-től a Kistext, 1954-től a Vörös Lobogó és az MTK, majd 1963-tól pedig a Tatabányai Bányászok ökölvívója volt. 1965-ben visszatért az MTK-hoz. 1956-ban Török kihasználta a forradalom okozta zűrzavart és nyugatra menekült. Angliáig jutott, de 1957-ben már haza is jött. Haza térése után az MTK-ban folytatta a pályafutását, még ebben az évben megnyerte a magyar bajnokságot légsúlyban (51 kg). Első jelentős nemzetközi sikere 1959-ben született, ezüstérmet szerzett a luzerni Európa-bajnokságon légsúlyban. Ezt követte 1960-ban a római olimpia, ahol aranyérmet szerzett. A döntőben a szovjet Szergej Szivko-val mérkőzött meg. Szoros küzdelemben végül 3:2-es pontozással Török nyert.
Az olimpiát követen sajnos a könnyelmű életvitele még tovább sodorta, rendszeresek voltak az italozások és az ezt követő balhék. Az 1961-es év már újra az ökölvívásról szólt. Az Európa bajnokságon már harmatsúlyban (54 kg) indult, de sajnos korán kiesett. Az 1964-es tokiói olimpián is harmatsúlyban indult. Ezen az olimpián azonban már nem volt olyan sikeres, mint 1960-ban. Már az első fordulóban megsérült és vereséget szenvedett. Az olimpiát követően visszatért az MTK-hoz. 1965-ben egy újabb balhét követően véglegesen eltiltották a válogatottságtól, majd az MTK-t is otthagyta. Az aktív sportolástól 1966-ban vonult vissza.
1958 és 1964 között hatvan alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Összesen öt alkalommal szerzett egyéni magyar bajnoki címet. Kétszer légsúlyban és három alkalommal harmatsúlyban. Egyszer pedig magyar bajnoki második helyezett is volt szintén légsúlyban. 1954-ben csapatban is sikerült magyar bajnokságot nyernie. Visszavonulása után az Építők SC (1976-1978), majd a Csepel SC (1978-1981) ökölvívó-szakosztályának edzője volt. 1993-tól a magyar válogatott segédedzője, majd a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségének tanácsadója volt. A kétezres évek elején szélütés érte, ennek következtében részlegesen lebénult.
Kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása elismeréseként 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat). 2013. január 31-től az MTK ökölvívó-szakosztályának örökös tagja. 2014. január 12-én hunyt el, 75 éves korában. 2015-ben tiszteletére az MTK róla nevezte el a kispesti ökölvívótermét.
Eredményei:
Ötszörös egyéni magyar bajnok (légsúlyban és harmatsúlyban); Egyszeres magyar bajnok csapatban (1954), Magyar bajnoki ezüstérmes légsúlyban; Európa-bajnoki második helyezett, Olimpiai bajnok.
Be the first to comment