Wilder – Fury 3: Warren szerint van harmadik meccsről szóló záradék

Fotó: Tyson Fury – Deontay Wilder – PuzzlePix Fotóügynökség

Már csak pár nap van hátra a Deontay Wilder – Tyson Fury visszavágóig, de ha minden igaz az idén még egyszer láthatjuk őket egymás ellen. Korábban már többször felmerült, hogy lesz egy harmadik meccs is közöttük, most pedig Fury társpromótere, Frank Warren beszélt erről. Warren szerint a második meccsről szóló szerződésben van egy záradék a harmadik csatáról is.

„A vesztesnek 30 nap áll a rendelkezésére, hogy éljen a lehetőséggel és kérje az újabb visszavágót, a győztesnek pedig ezt el kell fogadnia!” – mondta Warren.

Tehát bármelyikük is győz, a vesztes félnek van lehetősége egy újabb meccset kérnie. Elég valószínű, hogy élni is fognak vele. Azt nem részletezi Warren, hogy ez azonnali visszavágási záradék-e, de valószínűleg igen. A harmadik meccs során viszont 40-60%-os lesz az anyagiakon való osztozás, ebben már megállapodtak, mindegy ki a vesztes csak 40%-ot fog kapni az újabb meccsért.

„Ez a meccs lesz az elmúlt húsz év legkomolyabb nehézsúlyú csatája. Egy fantasztikus harc. Kicsit olyan, mint az Ali VS Foreman meccs évekkel ezelőtt – hasonló stílusú, a nagy ütő a vívó ellen. … A legfontosabb ebben a meccsben, hogy mindketten a karrierjük csúcsán vannak. Nem az van, hogy egy fiatal srác bunyózik egy öreggel. Mindketten a csúcson vannak, ennél jobbat nem is kívánhatnának a bokszrajongók.” – mondta Warren.

Mindketten azt ígérik, hogy elveszik a másik kedvét egy harmadik meccstől, de hát ki ne vállalná be, hisz a négy szervezet és a sok kötelező címvédés miatt nehéz a közelébe kerülni egy világbajnoki címmeccsnek. Dillian Whyte is milyen régóta vár arra, hogy a WBC övért küzdhessen és 2021-nél előbb nem is lesz rá lehetősége.

Komment